2024

2024– Az árral szemben, egyre messzebb, egyre mélyebbre

A 2024-es év új szakaszt nyitott az Árral szemben a Jövőért történetében. Folytatódott az út, amely nemcsak előre vitt bennünket, hanem egyre távolabb az otthontól  és egyre közelebb az emberi szívekhez.
Eljutottunk Marosvásárhelyre, Sepsiszentgyörgyre, Brassóba és környékére, sőt Bukarestbe is, a legősibb magyar iskola falai közé. Minden helyszín új arcokat, új sorsokat és új felelősséget jelentett.

Különösen mély élmény volt Kolozsvár: fiatalokkal beszélhettünk egy református templomban, majd később a szüleikkel is egy kollégium falai között. Ott újra megerősödött bennünk az a felismerés, hogy a valódi változás akkor kezdődik el, amikor generációk együtt hallják meg az igazságot.

Egyre több helyen nyílt lehetőség arra, hogy fiatalok, szülők, sőt nagyszülők együtt legyenek jelen az előadásokon. Egy térben, egy gondolkodásban, egy kérdéssel:
mi történik velünk, amikor a bizalom elveszik?
Hogyan válhatnak az egykor reményteljes fiatalok hideg, önző, meg nem bocsátó felnőttekké, akikben folyamatos harag él?

Közben itthon is mélyen megérintő történetekkel találkoztunk. Egy fiatal keresett fel bennünket, aki azt mondta: gyűlöl mindenkit és mindent. Nem akart hallani szeretetről, békességről, örömről. Elutasította Jézus Krisztust, a kereszténységet, és szóba sem jöhetett nála semmilyen pszichológiai tanács vagy „magaslati” okoskodás.

Nem kihívásként éltem meg ezt a találkozást, hanem lehetőségként. Tudtam, hogy Jézus nem az egészségesekért jött, hanem a betegekért, nem az igazakért, hanem a bűnösökért.
Ezért így szóltam hozzá:
képzeld el azokat a közösségeket, ahol Jézus Krisztust segítségül hívják, ahol a Bibliát tanítják, mint egy kórházat. Vannak ott fekvőbetegek, lélegeztetőgépen lévők, zárt osztályon kezeltek, és vannak járóbetegek is, akik kisebb beavatkozásra várnak. Ott senki sem jobb a másiknál csak mindannyian gyógyulásra szorulunk.

Ez a kép mindent megváltoztatott benne.
Újra felvette az élet fonalát. Dolgozni kezdett, mozgásba lendült, és többé nem emelte magát mások fölé, de nem is alázta meg önmagát. Megértette: valahol mindannyian betegek vagyunk.

A legnagyobb öröm számunkra, hogy ebben az évben megházasodott, megtalálta a feleségét, és az élete gyümölcsöt kezdett teremni.

A 2024-es év során sok visszajelzés érkezett: fiatalok mondták el, hogy végre sikerült beszélniük az édesapjukkal, másoknak az édesanyjukkal. Megindultak régóta befagyott párbeszédek, gyógyulni kezdtek kapcsolatok.

Talán a legnagyobb ajándéka ennek az évnek mégis az volt, hogy a szolgálat nemzetközi szintre lépett. Olyan helyekre hívtak és hívnak vissza bennünket, ahol valódi szükség van azokra az igazságokra, amelyeket ajándékba kaptunk.
Ezek nem okoskodó beszédek, nem üres szólamok, hanem szívből jövő, megélt tapasztalatok, a problémák gyökeréig hatoló segítség, kézzelfogható módon.

Ez az út nem rólunk szól.
Ez az út arról szól, hogy amit kaptunk, továbbadjuk.
És tovább megyünk az árral szemben, a jövőért!